Évek óta perpatvar övezi a bölcsődei, óvodai beiratkozásokat. Általában 30–50 százalékkal több a jelentkező gyermekek száma, mint amennyi férőhely rendelkezésre áll. A helyzeten kevéssé segít a már-már elviselhetetlenségig megemelt csoportlétszám (30 gyermek egy csoportban 1-2 nevelővel) vagy a kényszerű konténerovik létesítése. A legnagyobb küzdelem azokon a területeken alakult ki, ahol az újonnan megépült és értékesített lakóparkok létesítésével szinte egész városrészek nőttek ki a földből, és népesültek be sok esetben a hozzá kapcsolódó humáninfrastruktúra-hálózat bővítése nélkül. Nagy a tolongás ott is, ahol munkájuk révén sok a Budapest környéki településekről ingázó szülő, akiknek pici gyermekük napközbeni ellátása a lakóhelyükön nem biztosított, így kénytelenek a munkahelyük környékén megoldást találni.

 Nagyszülő, kedves szomszéd, bébiszitter, … „csana”?

Akár már aktívan dolgozók, akár még egyetemisták, mesterképzősök, annyi bizonyos, hogy az első, gyorsan elszaladó két-három év gyes és otthonmaradás után (persze erről is volna mit elmélkedni, hogy kettő-e vagy három) a legtöbb anyuka munkát keres, vagy eddigi munkahelyére visszatérni szándékozik, tehát gyermekének elhelyezés kell. S ha kevés a hely a bölcsődében, óvodában, s a nagyszülők sem tudnak segíteni, akkor más, biztos megoldást kell keresni.

A kilencvenes évektől számos, a gyermekekkel kapcsolatos szolgáltatás vetette meg nálunk a lábát. Ki ne emlékezne például a nagy bébiszitterhullámra! Sokan keresték így a kenyerüket tanulóéveik alatt. De voltak olyan külföldi példák is, amelyek zajos fogadtatás nélkül, lassan váltak sikertörténetté. Ilyen a családi napközi, röviden a csana története is. Az eredetileg Nyugat-Európában ismert szolgáltatási forma sorsa valahogy egybefonódik azzal a folyamattal, amikor a fiatal szülők új generációja a karrierépítés és a gyermekvállalás tekintetében már új minőségi szempontok szerint rendezi életét, így elvárásai e szolgáltatások felé is megsokszorozódtak.