Játszótér – Vajon kihez húz a gyermek?
APJA FIA, ANYJA LÁNYA

Pszichológiai szempontból a kulcsszót a kötődés kialakulása jelenti. A kötődés olyan – gondoskodáson és szeretetélményen kialakult – kapcsolat, amely felcserélhetetlenül egy vagy néhány fontos személyhez fűződően fejlődik ki a csecsemőkben az első hónapok alatt. A baba a gondozó személy/személyek gyakorlatán keresztül ismeri meg az őt körülvevő világot és saját magát. Éppen ezért bárkivel is alakul ki a kötődés, az együvé tartozás mindenségélménye, a hangsúly mindenképpen annak sikerességére tevődik: ez az első élmény kihatással van egész életünkre, és mintaként szolgál későbbi társas kapcsolataink alakulásában. Ez a kapocs indítja el az ön- és világmegismerés életen át tartó folyamatát, és formálja bennünk az önszeretet befogadásának, áramoltatásának képességét.
A testi kontaktussal kezdődik minden
Szerencsére pár évtizeddel meghaladtuk már azon pszichológiai elméletek korszakát, amelyek a kötődés kialakulásának kérdésében szinte kizárólag az anya-gyerek kapcsolatra fókuszálnak – háttérbe szorítva az apákat.
S a téma liberalizálása közben is komoly érvek szólnak amellett, hogy az anyához fűződő, testi élményekkel kezdődő, különleges kapcsolódás a legszorosabb, semmi mással nem felcserélhető kapocs az életben: a testi-zsigeri élmények begyűjtése már magzati korban kezdődik, és tulajdonképpen nem szakad meg a születéssel, hanem átalakul, folytatódik. Néhány érv: az anya szívritmusa, hangtónusa később is kitüntetett inger lesz a baba számára. Éppen ezért a néhány napos csecsemő is képes már anyja hangjának megkülönböztetésére. Egyes ezoterikus megközelítések szerint a csecsemő aurája összeköttetésben áll az édesanyjáéval, csak később alakul ki a sajátja. Ezért érez meg az édesanya mindent a kisbabájával kapcsolatban. Fontos dolog a szoptatás is: a csecsemő látásélessége kezdetben kb. 30 cm – pont akkora, amekkora távolságra van édesanyja arcától szoptatás közben. Tehát az első vizuális és testi ingereket is az édesanya jelenti alapértelmezésben. Vagyis a szeretet kezdetben alapvetően testi élményekhez kötődik: gondozás, táplálás, ringatás. Ez ideális környezetet biztosít a gyermek korai érzelmi fejlődésének.
*** Az aktuális lapszámunkat keresd a kiemelt újságárusoknál! RELAY, INMEDIO***
>>>BOLTLISTA<<<
