Már kicsi gyermekkorunk óta szigorú szabályok szerint éljük életünket, felnőttként pedig még szorosabb keretek közé szorulva próbálunk boldogulni. A boldogulás itt akár szó szerint is érthető, de lehet-e egyáltalán úgy boldognak lenni, ha közben szinte megfeszülve próbálunk megfelelni… Megfelelni a főnöknek, a tanárnak, a szülőknek, a barátoknak, az edzőnek, önmagunknak. Miközben görcsösen igyekszünk, észre sem vesszük, hogy valami hiányzik. Valami, aminek nemléte egyre szélesedő űrt nyit lelkünkben, amely végül akkorára tágul, hogy elnyel bennünket. Zuhanás közben pedig rájövünk, mi volt az a kis dolog, ami hiányzott: kimaradtak az élet apró örömei.

Látta már valaki őket? Megpillanthatók és tetten érhetők egyáltalán? Hányszor lehet, illik és kell átélni, hogy ne szürküljenek el? Hol és hogyan lehet rájuk találni? Megannyi kínzó kérdés, a válasz azonban – mint máskor is olyan sokszor – önmagunkban rejtőzik. Az apró örömök kísérőink életünk hosszú és bonyodalmakkal teli vándorútján. Mindig velünk vannak, de gyakran egyáltalán nem vesszük észre őket.
Pont olyan nehéz meghatározni, körülírni és elemezni az élet apró örömeit, mint általános tanácsokat osztani karácsonyi ajándék ügyében. Most inkább tekintsünk el az örökzöld­ nyakkendő–villanyborotva–pi­zsa­­ma triótól, kivéve, ha nem azért vesszük, mert jobb nem jutott eszünkbe. A nagy, kötelező ajándékozási kampányok között azonban sokszor néma csend honol, vagy ami még rosszabb, soha véget nem érő panaszáradat tölti be a mindennapokat. Panaszkodnak a nyugdíjasok egymásnak, a kismamák a rendelőben, a kollégák munka után, és – ha nem is mindenki, de – nagyon sokan a hogylétüket firtató kérdésre azonnal elmesélik, miért érzik magukat éppen rosszul.

*** Az aktuális lapszámunkat keresd a kiemelt újságárusoknál! RELAY, INMEDIO***
>>>BOLTLISTA<<<