Ismerd fel a pillanatot!
Jól emlékszem az első találkozásra. Jéghideg kék pillantása kétélű késként hatolt szívem legmélyére, azonnal megsemmisültem. Úgy éreztem, egy lépéssel magam mellett állok, és csak tompán érzékeltem a körülöttem lüktető világot, a zajok éppen csak beszűrődtek, mintha víz alatt lennék, ő pedig a felszín fölé hajolva nézne rám. Aztán a pillanat köddé foszlott, csak a zavartság maradt, és fülig elpirulva, levegő után kapkodva álltam ott bénán, és nagyon szerencsétlenül éreztem magam. Egy másodperc alatt megváltozott minden, és bár életem azon kevés pillanatainak egyikét éltem át, amelyekre örökre emlékezni fogok, a borzongást átvette a szorító kétség, amely tekergőző kígyóként fojtja meg a vonzalom első, még semmiféle akarat által be nem mocskolt, ártatlan hajtását. Ez volt az a pillanat, amikor agyam elborított észérvekkel, amelyek alig hagytak időt arra, hogy feloldódjam tekintetében, hogy ösztöneim szerint érezzek, cselekedjek. Később az esélyeket latolgattam, méregettem a kettőnk közötti távolságot földrajzi és mindenféle értelemben, számba vettem a köztünk álló akadályokat, és még jobban összeszorult a szívem. Amikor lánglelkű voltam, fiatal, és feltétel nélkül hittem a szerelem mindent elsöprő erejében, eszembe sem jutottak volna az ellenérvek és az akadályok. Manapság is csak az időközben kapott pofonok miatt nem merem azonnal elhinni az ilyen találkozásokat, az utóbbi időkben pedig már szinte menekülök, de futás közben azért még hátra-hátrapillantok, hogy lássam, nem tévedtem-e.
Majd jönnek az átforgolódott éjszakák, a végeláthatatlan kérdések sora, amikor megpróbálom kitalálni, mit gondol a másik. Mit gondol rólam, magáról, a helyzetről, rólunk, és főleg megpróbálok rájönni, hogyan érez. Próbálok valami kapaszkodót találni a szavaiban, a nézésében, a viselkedésében, az apró jelekben, amelyek figyelésében mostanra fekete öves nagymester lettem. Ennek ellenére mégis megcsalnak, hiszen saját magam érzései szerint torzítom a jeleket valami optimista verziót kerekítve a történetből.
*** Az aktuális lapszámunkat keresd a kiemelt újságárusoknál! RELAY, INMEDIO***
>>>BOLTLISTA<<<
